|
ZAFÍR MŰHELY – KÉPZÉS ÉS FOGLALKOZTATÁS ÖSSZEHANGOLÁSA A
SZEKSZÁRD-TOLNAI KISTÉRSÉGBEN
TÁMOP-1.4.1-07/1-2008-0009
Projekt időszak: 2008. június 01. – 2010. január 31.
Cél:
A Zafír Alapítvány célja, hogy a Szekszárd-Tolnai kistérségben 26 fő
részvételével olyan egyéni adottságokra és szükségletekre épülő alternatív
munka-erőpiaci szolgáltatásokat nyújtó, komplex projektet valósítson meg,
amely a résztvevők fejlesztését, képzését, munkahelyi és társadalmi
beilleszkedésük elősegítését és tartós foglalkoztatásukat biztosítja.
Előkészítés -
A célcsoport bevonására a toborzást követően került sor. A résztvevők
toborzásában igénybe vettük a működési területen illetékes Munkaügyi
kirendeltségek segítségét is, a tájékoztatás egyéni és csoportos formában
zajlott.
A jelentkezők által kitöltött adatlapok és beszerzett igazolások és a
célcsoport specifikációra vonatkozó nyilatkozatok alapján 26 fővel
együttműködési megállapodás megkötésére került sor.
Fejlesztés: Egyéni fejlesztési és szolgáltatási tervek készültek,
melyek alapján a résztvevők képzésre történő felkészítése kezdődött meg
egyéni (10 óra) és csoportos (24 órában) formában. A fejlesztés alapelemei
voltak: kulcsképességek fejlesztése,
önismeret (személyiségértékelés, munkával kapcsolatos attitűd),
helyzetfeltárás (életút-térkép, munkaélmények). Emellett álláskeresési
technikák elsajátítása és pályaorientációs tanácsadás is zajlott.
Ezt követően a bevont 26 fő
személyiségfejlesztő és motivációs tréningen vett részt két csoportban 24-24
óra időtartamban. A tréning elsődleges
célja az önismeret, önbizalom erősítése, illetve a tanulási és a
munkamotiváció kialakítása volt, a
képzésre, illetve munkába állásra való felkészítés szintjén. Alapelemei: személyiség
és kulcsképességek fejlesztése, tanulási és munkamotiváció erősítése, motivációs
szint növelése, kommunikációs és kapcsolatépítési készségek fejlesztése,
konfliktuskezelési technikák és asszertivitás növelése.
Alapfokú számítógép-felhasználói ismeretek oktatása zajlott 60 órában.
Képzés: A képzési programok a projektrésztvevők előképzettségéhez és
képességeihez való igazítása megtörtént és folyamatos hangsúlyt helyeztünk a
tanulási és munkamotiváció fenntartása, köztes vizsgák (próbavizsgák)
szervezésével, illetve szükség szerinti korrepetálással. A célcsoport és a
megvalósító szervezet közötti szerződéses kapcsolat biztosítva volt
felnőttképzési szerződések formájában, amely szabályozta a képzés
lebonyolításának kereteit. Államilag elismert (OKJ-s) szakképesítést nyújtó
képzések zajlottak 3 szakirányon: 9 fő sütőipari munkás, 9 fő élelmiszer és
vegyi áru eladó, 7 fő virágkötő szerzett OKJ-s bizonyítványt 2009
márciusában.
Munkába helyezés: A célcsoport munkába állási igényeinek felmérése
már a képzés során megkezdődött és az igényeknek megfelelő munkáltatók,
munkahelyek felkutatása folyamatosan zajlott2010. 01.21. nappal 16 fő 6
hónapos foglalkoztatása teljesült. Az indikátorok teljesítéséhez szükséges
volt a projekt eredetileg tervezett záró időpontját (2009.11.30) 2 hónappal
meghosszabbítani.
A projekt záró szakaszában elsődlegesen a célcsoportot a munkával
kapcsolatos jogaikról és a legális munkavégzés előnyeiről tájékoztattuk,
továbbá az önálló álláskeresésre való felkészítés, illetve a legális
munkavégzésre történő motiválás volt hangsúlyos. A felkészítés kiterjedt a
munkajogi jogokra és kötelezettségekre, és lehetőségeinkhez mérten
igyekeztünk a célcsoport tagjait támogatni érdekeik érvényesítésében a
munkaszerződések megkötésekor. Amennyiben szükséges volt, az állást kereső
projekt résztvevőnek a leendő munkáltatóhoz történő kísérése is megtörtént.
Rendszeres konzultációkat folytattunk a munkáltatókkal, illetve a
munkavégzés helyét biztosító vállalkozásokkal, az elhelyezkedett
célcsoporttagokkal és munkatársaikkal.
Folyamatos tevékenységek: Kiegészítő szolgáltatásként a
gyermekfelügyelet biztosítása, illetve internet-használati lehetőség
nyújtása folyamatosan zajlott. A projekt elemek értékelésére és
hatékonyságának vizsgálatára kérdőíveket alkalmaztunk, illetve vizsgálatokat
végeztünk, melyek eredményét a menedzsment értékelte és a tevékenységébe
beépítette.
Zárás és értékelés: A zárásra 2010. 01.31-én került sor, melyet
záró-rendezvény előzött meg.
A vállalt indikátorokat teljesítettük, a folyamatos hatékonyság mérések és a
visszacsatolások alapján megállapítható, hogy a felmerülő nehézségek
kezelése hatékonyan megtörtént, a projekt megvalósítását befolyásoló negatív
esemény nem volt.
A projekt irányítása a felmerülő humán erőforrás változások következtében is
működőképes volt, pénzügyi likviditás a KSZ gyors és szervezett kifizetési
teljesítésének köszönhetően folyamatos volt. A foglalkoztatással kapcsolatos
nehézségek áthidalására megfelelő támogatást kaptunk, mind az ESZA Nonprofit
Kft., mind pedig az OFA PERTU projekt munkatársai és szakértői által.
Eredmények:
-
26 fővel együttműködési megállapodással történő bevonása a projektbe
-
26 fő elvégezte a 10 órás egyéni fejlesztést
-
26 fő személyiségfejlesztő és motivációs tréningen vett részt
-
26 fő alapfokú számítástechnika tanfolyamon vett részt
-
9 fő ABC eladó OKJ bizonyítványt szerzett
-
9 fő sütőipari munkás OKJ bizonyítványt szerzett
-
7 fő virágkötő OKJ bizonyítványt szerzett
-
16 fő 6 hónapon túli foglalkoztatása valósult meg
|